2. fejezet. Mit tudhat Ő?

Mikor haza értünk Chad arcán sejtelmes mosoly jelent meg… Nem értettem miért mosolyog… Nem tudtam, hogy mi történt ma velem első 3-om órában, és ő meg itt mutogatja nekem a bájos mosolyát. Nem bírtam tovább szótlanul.

- Te meg minek örülsz? Mondtam sértődötten.

- Csak annak, hogy végre tudunk beszélgetni. Monda Chad, és meg kell, hogy mondjam meglepődtem ezen.

- Micsoda? Hogy tudunk beszélgetni? Talán te tudod mi történt velem? Kérdeztem izgatottan.

- Igen pontosan tudom. De most pihenned kell. Majd ha itt lesz, az ideje mindent elmondok neked szóról szóra. Rendben?

- Nem nincs rendben. Most akarom tudni, hogy mi is történik velem! Te tudod azt is, hogy miért nem emlékszem a hétvégémre?

- Persze, hogy tudom. És te is tudni fogod, ha itt lesz az ideje. Monda elégedett vigyorral az arcán.

Elaludtam. Arra ébredtem, hogy Amanda kiabál:

- Meg jöttem! Merre vagy?

- Itt vagyok a szobámban. Kiáltottam vissza. Közben megláttam, hogy Chad még mindig mellettem ül.

Chad hirtelen felállt.

- Lionel most mennem kell. Majd mindent meg tudsz, ha itt lesz az ideje.

- Mikor találkozunk legközelebb? Kérdeztem sietősen.

- Nem tudom. Válaszolt Chad és egy puszit adott az arcomra majd hirtelen elviharzott, még Amandától sem köszönt el.

Rá néztem az órára 4 óra volt. Majd hirtelen eszembe jutottak a kiesett hétvégéről képek. A képeken én voltam amint egy elhagyott erdőben sétálok éjszaka, majd hirtelen hangokat hallok. Valami rám támadt. És vége semmi más nem jutott eszembe. Nagyon ki vert a víz. Pár haverommal elmentünk enni egy pizzériába. Este 8 körül értünk haza. Elmentem zuhanyozni. Csak folyattam magamra a vizet, és közben a mai napon gondolkodtam. Semmi sem jutott az eszembe. Megtörölköztem megszárítottam a hajam. Bele bújtam a pizsimbe, és lefeküdtem aludni. Nagyon ki voltam merülve. Álmomban hihetetlen rémálmok gyötörtek. Ugyan azok a képek villantak be, mint pár órával ezelőtt. Valaki kerget. Vagy inkább valami? Sötét volt hátra nézni túlságosan is féltem. Teljesen kivert a víz. Hirtelen felébredtem… Teljesen kivert a víz. Kimentem inni. Az ablakban egy furcsa árnyat láttam elsuhanni. Nem foglalkoztam vele. Nem féltem. Nem voltam az a lány, aki minden kis apróságon megijed. Bekapcsoltam a laptopom, és zenét kezdtem hallgatni, fülhallgatón keresztül. Az álom pedig ismét elnyomott. Reggel a szobatársam Amanda keltett.

- Hé, Lionel ideje felkelned. Mondta kedvesen.

- Rendben máris kelek. Feleltem álmosan.

Furcsa késztetést éreztem arra, hogy fekete ruhát vegyek fel. Fekete csőszáru farmert, és fekete hosszú ujjas pólót vettem fel. Hajamat kiengedve hagytam. Amanda előbb elindult, mint én. Mikor kiléptem az ajtón Chad fogadott ugyan azzal a széles mosollyal, mint amivel tegnap elbúcsúzott.

- Szia Chad. Köszöntem neki és egy puszit nyomtam az arcára. Jézusom. Ezt én csináltam volna?

Bár ahogy észrevettem tetszett neki a dolog.

- Szia Li. Köszönt vissza s ő is egy puszit nyomott az arcomra.

Be kell, hogy valljam nekem is tetszett a dolog. Már régóta vonz Chad személyisége, és hát, hogy is mondjam a kinézete sem volt rossz.

- Indulhatunk? Kérdezte vidáman.

- Persze. Mondtam óriási vigyorral az arcomon.

1-ső fejezet. Mi van velem?

Mikor felkeltem sütött a nap. Remek! - Gondoltam magamban miközben nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból. Odamentem a szekrényemhez és kivettem egy farmer térdnadrágot és egy kék rövid ujjas felsőt. Felöltöztem, majd bele néztem a tükörbe. Olyan furcsának láttam magam. Nem tudom, mi volt más. Nem is foglalkoztam vele sokáig. Összefogtam hosszú szőke hajam, és már készen is voltam az indulásra. Pont ekkor volt kész a szobatársam Amanda is.

- Mehetünk Lionel? Szólt hozzám szépen csengő hangján, ám én észre sem vettem.

- Hahó! Itt vagy? Kérdezte újra, s egy kicsit meglökte a vállam.

- Igen mehetünk. Bocsánat csak egy kicsit elbambultam. Igazából magam sem tudtam miért nem válaszoltam először.

Elindultunk. A kollégium nem volt messze az iskolánktól. Út közben az elmúlt hétvégéről beszélgettünk. Megérkeztünk az iskolába. Körbe néztem nem-e látok ismerős arcokat, de sehol senki. Mintha minden haverom eltűnt volna, Amanda is egy pillanat alatt elillant mellőlem. Megint azt a furcsa érzést éreztem, mint amikor reggel tükörbe néztem, de nem volt időm foglalkozni ezzel az érzéssel. Hirtelen mindenki eltűnt.

- Jézusom! Hol vagyok? Eszméltem fel hirtelen az egészségügyi szobában.

- Hogy kerültem ide? Dadogtam az ijedtségtől.

- Nem emlékszel semmire? Kérdezte a testnevelés tanárnőm.

- Nem semmire sem emlékszem. Az utolsó, amire emlékszem, hogy beérkeztem az iskolába.

- De hát a testnevelés a 4. órád. Semmire sem emlékszel?

- Mondtam már, hogy nem emlékszem. De elmondaná végre valaki, hogy mi a franc történt velem? Szóltam kissé idegesen.

- Nem érkeztél meg tesi órára, és Samantha elment, hogy előkerít. Ő talált rád a férfimosdó előtt ájultan.

- Értem. De most már jól vagyok. Hazamehetek? Kérdeztem kissé idegesen.

- Ragaszkodom hozzá, hogy valaki haza kísérjen.

- Nekem még tánc szakköröm lesz. Szólt Amanda.

Ekkor hírtelen ott termett az ajtóban Chad.

- Majd én haza kísérem. Mondta mosolyogva.

- Köszönöm Chad. És örülnék, ha ott tudnál maradni vele, amíg Amanda haza nem ér.

- Persze ez természetes. Gyere Lionel összeszedtem már a dolgaidat, szóval indulhatunk is…